Januártól működik majd a BKK-rendészet
Vitézy Dávid a kampányban még 200 fős BKK-rendészetről beszélt, azonban csak 75 fővel alakul meg a szervezet.
Vitézy Dávid a kampányban még 200 fős BKK-rendészetről beszélt, azonban csak 75 fővel alakul meg a szervezet.
Vitézy Dávid úgy látja, Lázár Jánost a bosszú vezérli.
A miniszter arról is beszélt, hiába felügyeli a Budapest–Belgrád vasútvonal építését, nincs köze ahhoz, hogy ahhoz épp a miniszterelnök apjától rendeltek követ.
Szerinte a Budapest elleni bosszúvágy miatt építenék meg vidéken az intézményt.
Saját örömükre és a nemzet gyarapítására megtehetik.
Üldözi a média Ungár Pétert, amióta Csárdi Antal azzal ugrott ki az LMP-ből, hogy egy általa megismert bizonyíték alapján az ellenzéki pártelnök titokban Rogán Antallal egyeztetett az önkormányzati választások előtt. Ungár a Fülke Extrában részletesen beszélt arról, hogyan zajlott Vitézy Dávid kampánya, és színjáték volt-e Szentkirályi Alexandra visszaléptetése. Azt is elmondta, meddig marad politikus, szerinte ugyanis „minden ellenzéki párt meghalt”. Beállna Magyar Péterhez? Oligarchának tartja magát? Futott már össze Orbánnal, amikor a kormányfő a családi nyaralójukban vakációzott? Megbánta a coming outot? Kiderül a HVG közéleti podcastjából.
Hatalmas kavarás és maratoni ülés után végre szavazott a Fővárosi Közgyűlés. Tisztább a kép sokkal nem lett: az új szmsz-ről például hiába tárgyalnak több mint egy hónapja, nem ment át a testületen.
Úgy tűnik, politikai konfliktusból a főváros új vezetésének egyelőre csak újakat sikerül generálnia, pedig abból van már most is elég, gondoljunk csak a főpolgármester-helyettesek fiaskójára. Ott nem volt megoldás, a Fővárosi Önkormányzat lassan egy hónapja mulasztásos jogsértésben van. A fővárosi cégek vezetésénél lehet megoldás, de egyre gyorsabban kellene. Elmagyarázzuk, miért.
A Fidesz hallgat, Vitézy Dávid épphogy lecsúszott, a Momentum pedig leragadt a könnygáz-témánál.
Vitézy Dávid szerint az lehet a háttérben, hogy túl nagy nyilvánosságot kapott, hogy történelmi mélységbe zuhant a MÁV pontossága a nyáron.
A képviselő szerint a költöztetésre szánt pénzt a vidéki múzeumok fejlesztésére kéne inkább fordítani.
Sem a Tisza, sem a Fidesz fővárosi frakcióvezetője nem ment el a péntek délelőtti fővárosi frakcióközi egyeztetésre, vagyis Ordas Eszter és Szentkirályi Alexandra is távol maradt. Értesüléseink szerint a két frakció a fővárosi cégvezetők munkáltatói jogkörei miatt feszült be, amiket Karácsony Gergely továbbra is magánál tartana. A helyzetet nehezíti, hogy a cégvezetők egy részének mandátuma november közepén lejár.
A BKK eredeti, 2010-ben elfogadott, de később megcsonkított működési modelljét helyre kell állítani, hogy a központ újra teljes hatáskörrel feleljen az összes budapesti közút forgalmi rendjéért – véli Vitézy Dávid.
A fővárosi képviselő szerint a budapesti az egyik legkorábban záró metróüzem Európában.
Az LMP-ből távozó és ezzel a frakciót is robbantó Csárdi Antal kitart a Vitézy-Rogán-Ungár összejátszás mellett, bár ennek bizonyítékát megsemmisítette. Annyit tudunk, hogy ez egy fotó, de nem a trióról. A három szereplő terel, a Fidesz-LMP együttműködést először felvető Karácsony és a Vitézyt dicsérő Tisza hallgat.
„Tán ürgebőrbe bújt békaemberek vitték el a másik három kocsit?” – kérdezi Vitézy Dávid.
Állítása szerint a képet egy pendrive-on kapta, de a forrásvédelem miatt már megszabadult tőle.
Pócs János mentelmi jogáról is szavaztak, ő megtarthatja.
Csárdi Antal erre hivatkozva jelentette be, hogy kilép az LMP-ből, amelynek így a parlamenti frakciója is megszűnik.